A nagyszülők ajándéka

karácsonyi ajándék nagyszülőnek: A karácsonyi ajándék nagyszülőnek elég nehéz vásárlás. Ugyanis az időseknek már nem igazán van szüksége semmire, mindene megvan, illetve már nem érdeklik az újítások. A karácsonyi ajándék nagyszülőnek ezért mindenképp már majdhogynem csak haszontalan dolog lehet. Azonban mégis lehet hasznos karácsonyi ajándék nagyszülőnek, ha például egy olyan fotóalbummal lepjük meg, amibe az egész család fényképei bele vannak rakva szép sorjába, ahogy az események történtek. Persze a végébe hagyva helyet, az elkövetkezendő események képeinek is. Ez szerintem egy nagyon aranyos karácsonyi ajándék lehet a nagyszülők számára. Persze én idén ezt úgy terveztem, hogy nálunk gyűlik össze a család apraja-nagyja és itt adjuk át mindenkinek az ajándékát. Tavaly a nagyapám egy üveg pálinkát kapott tőlünk, amit el is fogyasztott. Nem mintha ivós lenne, de az öregek többsége azért már egy-két felest leküld egy nap. S akkor miért ne igyon igazi, jó minőségű pálinkát. A karácsonyi ajándék nagyszülőnek már ilyen dolgoknak kell hogy legyen, amiket el tudnak fogyasztani, vagyis felélni. A dédimamámnak például karácsonykor mindig viszünk egy kis szalonnát, finom frissen füstölt parasztkolbászt és hozzá természetesen egy kis tokaji bort is, aminek mindig nagyon örül. S amikor elfogy mindig telefonál, hogy drágaságaim nagyon finom volt amit karácsonykor hoztatok. Célzásként kapjuk mindig kedvességét, hogy vihetnénk még, mert már nincs, s ő nagyon szereti. Ilyenkor következő látogatásunk alkalmával mindig viszünk neki utánpótlást, amire ő mindig mondja, hogy nem kellett volna, de örömmel fogadja. Hiszen amikor jóízűen eszi, mindig mi jutunk eszébe. S szerintem ez a legszebb karácsonyi ajándék nagyszülőnek. Amikor olyat viszünk neki, amiről mindig a családja, az unokái és a dédunokák jutnak az eszébe. Ez a legfontosabb egy ajándékba, hogy mindig ha ránéz, akkor az ajándékozó jusson eszébe a megajándékozottnak. A karácsonyi ajándék nagyszülőnek az a legszebb ajándék számukra már, az ő elmondásuk szerint, ha együtt van a család, boldogságban és szeretetben. Ennél szebb ajándék már csak az lehet, amikor megajándékozzuk őket, mi gyerekek és unokák még egy dédunokával. Szerintem ennél szebb ajándék nincs, egy gyermek. De ez nemcsak a nagyszülőknek ajándék, hanem a szülőknek is egyaránt. Ez az ajándék szerintem a legjobb mindenki életében, a gyermek. A karácsonyi ajándék nagyszülőnek tehát bármi lehet, a lényeg, hogy szeretettel gondoljunk a nagyszülőnkre, amikor ajándékot vásárolunk.

Ennyi erről. Köszönet az olvasásért e karácsonyi ajándék nagyszülőnek témáról.

Képek






Oldalak

    Képek






    Oldalak